Hagyományos cserépkályha, modern ajándék

Mindig is szerettem ezt a csendes, februári időszakot. Ilyenkor nincsenek nagy ünnepek (a karácsony Swarovski fülbevalós incidens óta még kevésbé kedvelem az ilyesmit), nappal már szépen süt a nap, de még kellően későn sötétedik ahhoz, hogy az ember a meleg cserépkályhának vetett háttal pihenjen egy kicsit a szobában.

Az évnek ebben a szakában olyan leszek én is, mint a régi öregek. Csupa tradicionális dologról álmodozom: arról, mit ültessek tavasszal a kertbe, mit főzzek a páromnak, hogyan rendezgetem, takarítom az otthonomat.

A tavasz előtti napok számomra a lomtalanítás időszakát is jelentik. Szeretek megtisztulni és megszabadulni azoktól a dolgoktól, amikre többet már nincsen szükségem. Feltámad a rajongásom a tartós, régi dolgok után. Hirtelen a nagymamámtól örökölt lábosban kezdek főzni, édesapám íróasztalához ülök, töltőtollal írok, a páromnak pedig fém uzsonnás dobozba csomagolom az ételét nejlonzacskó és műanyag helyett…

Nagyon nem esik jól, ha valaki megzavar ebben a szinte már meditatív állapotban, a legjobban annak örülök, ha ilyenkor senki sem nyitja ránk az ajtót. Amikor az évek óta Svájcban élő unokahúgom tudtunkra adta, hogy vasárnap meglátogat, az örömöm talán nem volt annyira őszinte, mint amennyire ez a kedves gesztus megérdemelte volna.

A látogatás napján azért igyekeztem a szociálisabb énemet előkészíteni. Süteményeket sütöttem, begyújtottam a kályhába, kellemes zenét tettem fel és elővettem a régi fényképalbumokat, amelyek még Júlia gyerekkorából származtak. És vártam.

Júlia igazi, nagyvilági lány a szó jó értelében. Gyönyörű, művelt, kiváló az ízlése és valószínűleg Európa minden országában élt már, legalább két-három hónapot. Most is a legújabb divat szerint felöltözve érkezett, kényelmes, de elegáns, meleg kabátban, sportos, mégis elegáns csizmában, alakjára simuló blúzban.

Belibbent a nappaliba és a borongós, befordulós hangulatom egyből vidámra váltott. Jó ízűt beszélgettünk, egyértelmű volt, hogy most már egy felnőtt hölggyel és nem egy kajla, álmodozó tinédzserrel állok szemben.

A kellemes délutánon kívül Júlia egy másik ajándékot is hozott. Egy elegáns, apró kávégépet, amelyhez egy ízléses csomagban néhány doboz, különleges, válogatott kávékapszula lapult.

Amikor Júlia távozott, sokáig zavartan nézegettem a különös csomagot. Zavarban voltam. A családban nálunk nem annyira szokás nagyobb értékű dolgokat ajándékozni, főleg nem így. Ráadásul én inkább a hagyományok híve vagyok, igyekszem mindenből a legegyszerűbbet venni. Ez a csodás, finom kialakítású gép sehogyan sem illett a képbe.

Sokáig dolgoztam kávézókban, nem csak itthon, de Ausztriában is. Azt gondoltam, hogy a kávézásról nekem már nem lehet újat mondani. A jó minőségű, megfelelő szemcseméretűre őrölt, hozzá illő technikával elkészített kávénál nincs jobb, nincs kompromisszum, munkát kell belefektetni, és kész! Ehhez képest ebbe a gépbe az ember csak behelyezi a kapszulát, az brummog egy kicsit és már csordogál is ki a friss fekete… Mi lehet ez? Egész biztosan átverés!

Egy pár napig el is kerültem a gépet, bevallom azon gondolkoztam, alkalom adtán majd elajándékozom valamelyik kollégámnak, aki nagyobb hasznát veszi. Aztán beköszöntött az első napos jó idő vele pedig a szokásos tavaszi fáradtság.

Egy vasárnap délután az ablak melletti kanapén ültem, nézegettem a felszálló ködöt, a tavasz eleji napsütésben gomolygó párát és hirtelen eszembe jutott a fiatalságom, az első kávék illata, a város pezsgése! Mennyire hiányzott!

Kimentem a konyhába és szomorúan állapítottam meg, hogy csak a cikória kávéból zörög egy kevés a kávésüveg alján. Minden más elfogyott.

Akkor jutott eszembe Júlia, és az ő okos, elegáns, apró kávégépe… Hát, talán mégsem ajándékozom tovább…

kávékapszula

Elővettem a meglepően könnyű gépet és gondosan követve a tanácsokat, átmostam tiszta vízzel, majd beillesztettem az első kapszulát és elindítottam.

Finom búgás volt a válasz. Aztán egyszer csak megéreztem azt a hihetetlen, kellemes, aromás kávéillatot…

Ilyen illatot egyáltalán nem könnyű elővarázsolni. Ha az ember saját magának főzi a kávét, ezt az aromát sem illatként sem ízként nem érzékeli. A főzés, darálás közben az érzékszervei telítődnek, és iszogatáskor már egészen másképp hatnak az ízek. De ennek a gépnek az esetében az egész teljesen máshogy volt…

Amikor belekortyoltam a csészébe, olyan érzésem volt, mint amikor hajnalonta beléptem az első munkahelyemre, amire akkor nagyon büszke voltam. Olyankor még senki nem dolgozott, csak Gábor bácsi, az elegáns kávézó tulajdonosa. A megbeszélésre ő maga készítette a kávét a saját kollégáinak. Az embersége, egyenessége, gondoskodása a mai napig meghatározója az életemnek.

Lassan kortyoltam életem első kapszulás kávéját és nagy hálával gondoltam nem csak Gábor bácsira, de Júliára is. Micsoda remek lány lett! Micsoda rafinált ízléssel választott! Milyen kevés időt tölthettünk együtt… Mégis, hogy kiismert ennyi idő alatt… Mégis, vajon hogyan jutott eszébe ilyen nagyszerű ajándék? Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, ezért úgy gondoltam, rákérdezek. Leültem egy csésze feketével a számítógépem elé. Elővettem a régóta gyűjtögetett emlékirataimat és egy kicsit átdolgoztam őket és elküldtem Júliának, némi udvarias érdeklődés kíséretében. Az alábbi válasz várt a levélszekrényeben:

„Örülök, hogy tetszett a kávékapszula bevallom őszintén, egy kicsit csaltam ám! Egy Ajándék Varázsló nevű oldalt használtam az internetes rendeléshez. Náluk minden nagyon egyszerűen megy: válaszolni kell néhány kérdésre a megajándékozottal kapcsolatban, aztán mutatnak néhány válogatott lehetőséget pár webshop kínálatából. Általában nagyon jó ötleteik vannak. Amikor megláttam, hogy a Te jellemzőidhez többek között a kávékapszulát ajánlják, tudtam, hogy megvan az igazi… Emlékeztem rá, hogy a kávézókban dolgoztál. Szóval, csak az eleje volt csalás a dolognak…”

Elmosolyodtam egy kicsit a tejhabos bajszom alatt. Én egyáltalán nem éreztem csalásnak, amit Júlia csinált. Sőt, nagyon tetszett a leleményessége

A csészémben finoman kavargott az illatos kávécsoda, az én gondolataim pedig könnyedén siklottak a múltból a jövő felé.